Kölcsey Ferenc: HYMNUS, a 'Magyar nép' zivataros századaiból.

Isten, áldd-meg a' Magyart
Jó kedvvel, bõséggel,
Nyújts feléje védõ kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e' nép
A' multat 's jövendõt!

Õseinket felhozád
Karpat' szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
'S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád' hõs magzatjai
Felvirágozának.

Érttünk Kunság' mezejín
Ért kalászt lengettél,
Tokaj' szõlõvesszejin
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk' gyakran plántálád
Vad Török' sánczára,
'S nyögte Mátyás' bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bûneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
'S elsújtád villámidat
Dörgõ fellegedben,
Most rabló Mongol' nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktõl rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman' vad népének
Vert hadunk' csonthalmain
Gyõzedelmi ének?
Hányszor támadt tennfiad
Szép hazám kebledre,
'S lettél magzatod miatt
Magzatod' hamvvedre?

Bújt az üldözött 's felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett 's nem lelé
Honját a' hazában.
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú 's kétség mellette,
Vérözön lábainál,
'S lángtenger fölette.

Vár állott, most kõhalom.
Kedv 's öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
'S ah szabadság nem virúl
A' holtnak véréböl,
Kinzó rabság' könye húll
Árvánk' hõ szemébõl!

Szánd meg Isten a' Magyart
Kit vészek hányának,
Nyujts feléje védõ kart,
Tengerén kínjának.
Bal sors a' kit régen tép
Hozz rá vig esztendõt,
Megbünhödte már e' nép
A' múltat 's jövendõt!

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévnyi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

 

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, ó magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Székely himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!

Maroknyi székely porlik mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

Keserves múltunk, évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában éljünk boldogan!

Maroknyi székely porlik mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

Ki tudja innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát királyunk itt vár a te néped,
Székely nemzeted, Kárpát-bérceken.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Háborgó szélben, zúgó tengeren,
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Édes Szűz Anyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet,
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában éljünk boldogan.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Haláligában meggyötörten él,
Szemünk a korbács százszor eltalálja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

II.Rákóczi Ferenc Imái:

Ima az ország keresztény megújulásáért

A Te kezedben van szívünk Uram,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd meg a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet.
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat! 

Ima a hazáért nehéz időben

Úristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen forrása,
ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a
szolgaság jármával sújtod, hogy megtörvén gőgjét, amint a
büntetésben igazságot adtál, a megbocsátásban újból
kegyelmet nyújts neki: bevalljuk, Uram, őseink
nyughatatlanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket,
amelyekkel ellened támadván, valóban megérdemeljük ostorodat.
Rászolgálunk, Uram, hogy nemzetünk dicsősége elenyésszék, s
gyermekeink idegen nép járma alatt görnyedjenek. Méltók
vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk emlékezete és
nemzetünk neve feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk tőled,
Istenünktől és Urunktól.
Mindazáltal, ő Uram, tekintsd a nyomorúság ez örvényébe
hullott népednek sóhaját, hallgasd meg a szegények, az
özvegyek és árvák Hozzád felsíró jajkiáltását. Tekintsd a
bűnhődésre kész ártatlanoknak kiontott vérét, s ne
feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, melyekkel
hajdan oly kegyesen elárasztottad szolgaságban sínylő
választott népedet. És ha lelkünkben lángra lobbantanád
felszabadulásunk vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket,
erősítsd meg karunkat, élesítsd fegyvereinket, hogy egyesült
erővel szolgálhassunk kegyes akaratodnak.
Adj, Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél,
hivatásukban bölcsességet, balsorsban bátorságot, a
szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid útján haladjanak.
Te jelöld ki, Uram, táboraink határát, vedd körül
irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenségnek cseleitől,
s űzd el az álmot a virrasztók szeméről, nehogy
készületlenül találtassunk. A Te angyalod legyen őrünk és
vezetőnk a csatában, aki szétszórja a fegyverek golyóit, s
amint Izraelt szárazon vitte át a tengeren, vezessen át
bennünket is sértetlenül ellenségeink tömegén.
Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén
néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem
igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és

békességben vezessen Tehozzád, ki végtelen kegyelmednél
fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és
megváltassunk.

A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a Szentháromságban
veled él és uralkodik, mindörökkön-örökké. Ámen.

Engesztelő imádság

Tekintsd, uram, néped sóhaját,
hallgasd meg a szegények,
özvegyek és árvák
hozzád felsíró jajkiáltásait!
Tekints az engesztelésre kész ártatlanokra,
és ne feledkezzél meg
irgalmasságod cselekedeteiről,
melyekkel hajdan oly kegyesen
elárasztottad szolgaságban sínylődő
választott népedet;
Vezéreld cselekedeteinket,
erősítsd karunkat,
hogy egyesült erővel szolgálhassunk
akaratodnak;
Add, hogy rendelkezésed útjáról
le ne térjünk,
hanem igazságtételeid őreivé lévén,
utunk nyugalomban
és békességben vezessen tehozzád!

Ima a hazáért

Adj, Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél,
 hivatásukban bölcsességet, balsorsban bátorságot, a
 szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid útján haladjanak.
 Te jelöld ki, Uram, táboraink határát, vedd körül
 irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenségnek cseleitől,
 s űzd el az álmot a virrasztók szeméről, nehogy
 készületlenül találtassunk. A Te angyalod legyen őrünk és
 vezetőnk a csatában, aki szétszórja a fegyverek golyóit, s
 amint Izraelt szárazon vitte át a tengeren, vezessen át
 bennünket is sértetlenül ellenségeink tömegén.
 Add, végül, Urunk, legkedvesebb Atyánk, hogy felvétetvén
 néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem
 igazságtételeid őreivé lévén, utunk nyugalomban és
 békességben vezessen Tehozzád, ki végtelen kegyelmednél
 fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a szolgaságból és
 megváltassunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a
 Szentháromságban veled él és uralkodik, mindörökkön-örökké.
 Ámen.

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I.

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állnak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magad tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár kán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkos keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:

Mert régi erkölcs és spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között:
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezgett kezedben.

Most lassú méreg, lassú halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, mely ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Elődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. –

Oh! Más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! Más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj, csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel fel, s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt a nemes Ílion,
A büszke Karthagó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.


Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.


Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.


Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.


Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.


És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.


És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.


Maradnak az igazak és jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
 

Likasztják már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
 

Wass Albert: Véren vett ország

Egy ország van a lelkünk mélyén,
más országokkal nem határos.
Úgy épült fel a szívünk vérén
sok könny-falu, sok bánat-város.

Egy ország van a lelkünk mélyén,
úgy építgetjük napról-napra.
Csalódás-házak gond-falakból,
keserűség a tető rajta.

Véren vett ország ez az ország,
önnön vérünket adjuk érte,
s addig fog bennünk egyre nőni,
amíg telik még könnyre, vérre.

Amíg, hogy fa égig ne nőjön:
alkony vigyáz a napsugárra.
Míg minden este gyújtott mécses
koromba fullad éjfél tájra.

Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.
 

Reményik Sándor: Elpártolt liliomszál


Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Mért öleli karcsú szárad,
Mért felejted a fajtádat?
A fajtádat, a hitedet
Szerelmed tüzére tetted,
Messze látszik lobogása,
Mi lesz, ha lesz hamvadása?
Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Apád-anyád megsiratott,
Sírván, mégis hozzá adott.
Lehetsz neki százszor drága:
Más világ az ő világa.
Világába -ősi átok -
Beolvad a te világod.
Liliomszál, liliomszál,
Idegenhez mért hajoltál?
Ha magod lesz: drága gyermek,
Nem tanul liliomnyelvet.
Vagy kis lelkét összetépik,
Meghasonlik, míg megérik.
Két tűz között, kevert vére
Kiomlik a csatatérre.
Liliomszál, liliomszál,
Hajladozzál, hajladozzál.
Szerelmes hajladozásod
A te legfőbb igazságod.
Mi szomorún körülállunk
Mert más a mi igazságunk,
Siratjuk a nászi kedved,
Siratjuk a fajtánk benned.